2026. szeptember 18.

Először az UFÓ futáson, először Ócsán, először terepen.
Ha egy szóval kellene leírnom a versenyt, azt mondanám: eredeti.
Azt az érzést keltette bennem, hogy minden organikus. Szelleme van a versenynek, karaktere van. Nem logikából gondoltam, hanem ezt éreztem.
A pálya aszfalton kezdődött, majd gyorsan terepre vezetett. Porzott a földút, de hülyéskedtünk, hogy az elsőknek biztosan nem porzik.
Először dobáltam a labdát terepen, és egyben először futottam terepen. Teljesen láttam, hova lépek, nem volt extra nehézség, csak a figyelem irányítására volt szükség, és az rendben volt.
Vannak olyan reakciók, amikor az emberek csodálkoznak, vagy megjegyzik, hogy ők labda nélkül sem tudják, hova lépjenek.
Figyelemről szól. Én is figyelek, hova lépek, a zsonglőrködést pedig nem a pályán tanulom. Azt a pályán automatikusan futtatja az idegrendszerem. Van egy folyamatos figyelem a labdákon, de az nem olyan mély, mint amikor magát a zsonglőrködést tanulod.
A figyelem fő része a futás és a környezet. Amire a legtöbb energia kell, az pedig a futás.

Aztán a terepről letértünk az aszfaltra, majd jött ismét a terep, már emelkedővel. Azért a kép magáért beszél, milyen volt a hangulat.
Ezt a részt tényleg olyan földönkívülinek éreztem. Régen, gyerekkoromban láttam olyan filmeket, amelyekben földönkívüliek ilyen mezőkön szálltak le.
Teljesen beleéltem magam a versenybe.
Visszakerültünk aszfaltra, és jött a cél. Meglehet, nem a diétám része a hétköznapokban, de szuper volt guszti zsíros deszkából visszatölteni a szénhidrátot célba érés után.